Fekete ruha: az örök klasszikus
Ahogy az alcím is mutatja, ebben a bejegyzésben az örök divat fekete ruháról ejtünk néhány szót.
Mióta Coco Chanel divatba hozta, azóta lankadatlan népszerűségnek örvend a kis fekete ruha. Továbbra is az időtlen elegancia és nőiesség szimbólumaként hódít. Mindezt jól bizonyítja az az ikonikussá vált Givenchy darab, melyet Audrey Hepburn viselt az „Álom luxuskivitelben” című nagysikerű filmben.
Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy minden nő ruhatárában megtalálható legalább egy fekete ruha. Hogy miért?
Mert nagyszerű alap darab, valamint kiválóan feldobható és kombinálható különféle kiegészítőkkel, attól függően, hogy hova vagyunk hivatalosak.
A fekete ruha nem véletlenül olyan közkedvelt a nők körében. Rendkívül elegáns, szinte minden eseményre remek választás, valamint azt a fontos tulajdonságát se felejtsük el megemlíteni, hogy – bár csodákra nem képes – slankít!
Amint az előbb írtuk: szinte mindenhova, és itt a hangsúly a „szinte” szócskán van! Esküvőre semmiképp nem ajánljuk a fekete ruhában való megjelenést, hiszen akármennyire szép, mégis a gyász színe.
Ne feledjük követni „a kevesebb néha több” elvet! Egy színes kendővel, kesztyűvel, kalappal, táskával vagy cipővel is épp elegendő intenzitást érhetünk el.
Letisztult vonalvezetésű, egyenes vonalú fekete ruha
Mindenféle különleges díszítéstől mentes, mondhatnánk egyszerűen elegáns, klasszikus fekete ruha, melyet inkább az anyaga tesz ünnepélyessé. Ajánljuk azoknak a hölgyeknek, akik nem érzik jól magukat egy túlzottan feltűnő, túldíszített, esetleg a szabása miatt is rendkívüli öltözetben.
Alakot kiemelő, testhez simuló fekete ruha
Leginkább vékony testalkatú, fiatal lányoknak ajánljuk, akik a klasszikus változattól eltérő, mondhatni bevállalósabb koktélruhát szeretnének felvenni.
Mell alatt elvágott, lefelé bővülő, úgynevezett „A-vonalú” fekete ruha
Ez a koktélruha fazon a kicsit teltebb, molett hölgyeknek a legkedvezőbb.
(Ha többet szeretni olvasni ebben a témában, olvassa el Örömanya ruhák moletteknek blogbejegyzésünket!)
Derékban karcsúsított fekete ruha
Vékony derekú, karcsú hölgyeknek ajánlott, kifejezetten nőies fazon.
Szerezzen be Ön is minél több fazonú fekete ruhát és merje szabadra engedni a fantáziáját, mi rendelkezésére állunk!